Az Eventus Üzleti, Művészeti Szakgimnázium, Technikum, Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium idén 21. alkalommal rendezte meg az Egri Csillagok rajzversenyt, amelynek alapvető célkitűzése az, hogy Gárdonyi Géza nagyra becsült művét népszerűsítve a 13-14 éves korosztály tehetségeit fellelje.
Minden úgy kezdődött, hogy az iskolánkból tizenegy diák nevezett a pályázatra. Ezen a megmérettetésen mind a tizenegyen tovább jutottunk a második fordulóba, ami aztán Egerben zajlott.
Péntek délután indultunk el Egerbe. Mikor megérkeztünk, a pályázatot hirdető Eventus Középiskola kollégiumában szálltunk meg. Aznap a program része volt, hogy ellátogattunk Gárdonyi Géza otthonába, majd művészeti workshopokat rendeztek számunkra, ahol akvarellezhettünk, és monotípia technikával is megismerkedhettünk.
Idén egy kicsit máshogyan zajlott a verseny, mint korábban, mert egészen ötödik osztálytól lehetett pályázni, holott az előző években csak nyolcadikosok vehettek részt. Szombat délelőtt kezdődött az egyéni alkotás, melynek célja az volt, hogy megnézzék, a gyerekek hogyan boldogulnak egy olyan téma megalkotásával, amit csak ott a helyszínen tudhattak meg a verseny kezdetekor. A kép elkészítéséhez persze olvasni kellett a regényt. A téma korosztályonként különbözött. Az ötödik, hatodik, hetedik osztályosok témája „Gergő és Vicuska fürdenek a patakban”. A nyolcadikosoknak már nehezebb dolguk volt. Nekik egy kiemelt szövegrészlethez kellett illusztrációt készíteniük. Az alkotásra kettő és fél óránk volt. Az eszközöket Kolonics Péter tanár úr hozta nekünk, amik közül szabadon választhattunk, melyiket szeretnénk használni.
Mint, ahogy az eredményhirdetés elején elhangzott: „a versenyen készült alkotások megerősítették az előzetesen beküldött munkák tapasztalatait. Igen változatos technikai megoldásokat és fejlett vizuális gondolkodást láthattunk az rajzokon, festményeken. Nem volt könnyű az iskola szaktanáraiból összeállt zsűri dolga, végül sikerült megegyezni a helyezésekben.”
A rangos megmérettetésben csapatunk idén sorozatban negyedszerre (összesen ötödszörre) is megnyerte a vándorserleget a legtöbb döntőbe jutott résztvevő címmel. A nyolcadikosok versenyében alkotókörünk tagja Tóth Flóra 2. helyezett lett, Pintér Dorina Zsanett és Szórád Szonja Lejla különdíjat nyertek, mint ahogy a hatodik osztályban Kele-Fodor Cinka is különdíjas lett. Persze Péter bácsi mindenki munkájára büszke volt és mindenkit nagyon megdicsért, úgyhogy nyugodt szívvel távozhattunk. Én nagyon jól éreztem magam, remélem máskor is lesz majd lehetőségem hasonló versenyen részt venni.
Kele-Fodor Cinka (6.c)
Gratulálok minden tanítványomnak!
Kolonics Péter