„A VASÚT VILÁGA – „SÍNES” ÁLMOK!” NEMZETKÖZI RAJZPÁLYÁZAT

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Agrárminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2021-ben is meghirdette Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához, a Mobilitási Héthez kapcsolódó rajz-, fotó- és csoportos kreatív pályázatát „A vasút világa – „sínes” álmok!” címmel, amelyet a Vasút Európai Évében a GYSEV Zrt., a MÁV-Volán Csoport és a MÁV-HÉV Zrt. is támogatásáról biztosított.

Az alkotók bemutathatták az általuk elképzelt, ideális vasúti közlekedést, vagy emlékeikben élő vasúti utazási élményeiket. A pályaművekben vasúti járművek, pályaszakaszok, pályaudvarok, megállóhelyek ábrázolására nyílt lehetőség. A pályamunkák alkotói a 175 éves évfordulóját ünneplő magyar vasút mellett a nagyvárosokban közlekedő villamos, a fővárosi metró, a HÉV vagy a fogaskerekű járműveit, erdei kisvasutakat, továbbá a jövő vasparipás közlekedésére elképzelt futurisztikus lehetőségeket is ábrázolhattak.

A szakmai zsűri három kategóriában (rajz, fotó, szabadon választott technika) külön-külön életkor (óvodás, alsó és felső tagozatos általános iskolás, 14-18 éves, felnőtt) szerint értékelte és díjazta az egyéni alkotásokat, továbbá a közös – óvodai, iskolai csoportos és családi – együttműködésben készült kiemelkedő pályaműveket.

A téma rendkívül népszerű volt, országosan 1199 főt, illetve csoportot, valamint mintegy 200 oktatási-nevelési intézmény pedagógusát késztette „sínes álmai” megörökítésére.

A pályázatot meghirdető három minisztérium, és a díjazást támogató vasúttársaságok felajánlásának köszönhetően az összes kategóriában együtt 25 fődíjas és 396 különdíjas alkotást, valamint 5 felkészítő pedagógus munkáját részesítette elismerésben. A pályázatot a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. bonyolította le az Innovációs és Technológiai Minisztérium segítségével.

DÍJAZOTTAINK:

 AZ INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM EGYIK KÜLÖNDÍJÁT NYERTÉK:

  • Limpár Sebestyén, általános iskola 5-8. osztályos kategória, Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája
  • Brosch Bettina, általános iskola 5-8. osztályos kategória, Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája
  • Csongrádi Laura, általános iskola 5-8. osztályos kategória, Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája
  • Kaluser Alexia, általános iskola 5-8. osztályos kategória, Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája
  • Németh Hanna, általános iskola 5-8. osztályos kategória, Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája
  • Kesselyák Zília, általános iskola 5-8. osztályos kategória, Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája

AZ AGRÁRMINISZTÉRIUM EGYIK KÜLÖNDÍJÁT NYERTE:

  • Székely Loretta, általános iskola 5-8. osztályos kategória, Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája

A MÁV-VOLÁN CSOPORT EGYIK KÜLÖNDÍJÁT NYERTE:

  • Szederkényi Szonja, általános iskola 5-8. osztályos kategória, Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája

A MÁV-HÉV ZRT. EGYIK KÜLÖNDÍJÁT NYERTE:

  • Fekete Dóra, általános iskola 5-8. osztályos kategória, Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája

Az Eötvös Alkotókör a pályázatra, ami nagyon megmozgatta a szakkörösök fantáziáját, 18 munkát küldött be. A beküldött alkotások színvonalát mutatja, hogy kilenc díjazottunk mellett minden résztvevő dicsérő oklevelet kapott. A szakkör vezetője Kolonics Péter egyike azon öt rajzpedagógusnak, akinek munkáját külön elismerték.