ÚJABB ALKOTÓKÖRÖS SIKEREK

ORSZÁGOS SZAKMAI KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI VERSENY AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG LOGÓTERVEZŐ PÁLYÁZATA
A pályázat célja volt, hogy az országos szakmai verseny arculatához diákok készítsenek grafikai terveket. Mivel ebben az évben Tata adott otthont a megmérettetésnek, néhány kötelező elemet is meg kellett jeleníteni, amely a városra, illetve Komárom -Esztergom megyére utal. A pályázaton Fekete Dóra 8. osztályos tanuló munkája nyert, egyéni jutalmat kap, munkájának vektorgrafikus változata szerepelt a versenynek logójaként minden hirdetésen, plakátokon stb. az egész országban.  Az egész szakkör teljesítményét is nagyon magas színvonalúnak ítélték, így egy közös díjat is kiadtak részünkre, a Szépművészeti Múzeumba látogathatunk.

A Talentum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium ebben a tanévben is megrendezte – immár 15. alkalommal – a hagyományos Közép-dunántúli Regionális Képzőművészeti Pályázatát. A pályázat támája idén: KONTRASZTOK-ELLENTÉTEK. Az értelmezés teljesen szabad volt, a lehetőségek széles palettáját ölelte át, mint például a fény-árnyék jelenségek, a színek ellentétes hatásai, az életkorok különbözőségei, akár elvont dolgok, inspirációk. Alkotóköreink, mind az alsós, mind a felső tagozatos diákokat tömörítő Eötvös Alkotókör jelentős eredményeket ért el a rangos megmérettetésen.

Alsó tagozaton

  • Kovács Panni első,
  • Albert Merétei Hanga második,
  • Martinecz Natália harmadik helyezést ért el kategóriájában.

Felkészítő tanár: Szabó Márta

Felső tagozaton a következő díjak születtek:

  • Nagy Soma évfolyam, első helyezett,
  • Újvárosi Vince évfolyam első helyezett,
  • Németh Gréta Dorina évfolyam második helyezett,
  • Limpár Sebestyén évfolyam 3. helyezett lett.

Felkészítő tanár: Kolonics Péter

A zsűri külön kiemelte a beküldött „Eötvösös” alkotások magas színvonalát. Gratulálunk szakköreink minden tagjának.

“Kovács Liliána, Tóth Boglárka (8.a), Flórián Kamilla, Limpár Sebestyén (8.c) diákjaink, az Eötvös Alkotókör tagjai bejutottak pályamunkájukkal az egri Eventus Üzleti, Művészeti Szakgimnázium, Technikum, Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium országos tehetségkutató versenyére. December 17-én a második forduló az alábbi eredményekkel zárult: Az országos döntő nyertese, első díj: Kovács Liliána, Tóth Boglárka, Limpár Sebestyén különdíjast szerzett. A legtöbb döntőbe jutott pályázót adó intézmény vándorserlegét az Eötvös Iskola érdemelte ki.

(kOpE)