2024-ben az év hüllője a kaszpi haragossikló lett. Ebből az alkalomból a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület országos rajzversenyt hirdetett még az előző tanévben. Mivel szakköröseimmel és az osztályom tanulóival izgalmasnak találtuk a témát, alaposan körbejártuk. Utánaolvastunk, kutakodtunk a NET-en, sőt még előadást is hallgattunk róla. Úgy álltunk neki az alkotásnak, hogy sok mindent megtudtunk erről a különleges fajról. Csodálatos képek születtek.
A szakmai zsűri a beérkező 580 alkotás közül „Alsós kategóriában” Albert – Merétey Hanga 2.c osztályos tanuló munkáját 2.hellyel jutalmazta.
Szívből gratulálok a csodás eredményhez!
Szabó Márta