A héten újabb rajzos sikernek örvendhettünk. Az Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság „ A vizes élőhelyek világa” címmel hirdette meg alkotói pályázatát diákok számára, a víz világnapja alkalmából.
Sok szép munkát küldtünk. A zsűri ebben az évben is – immár 4. alkalommal – Galcsik Léna munkáját díjazta elismeréssel. Az ezernél is több beérkező rajz közül Léna 2. helyezett lett. A nagyszabású ünnepi rendezvény Győr Megyei Jogú Város Városháza dísztermében került megrendezésre.
A gyerekek értékes ajándékokat kaptak Németh József igazgató úrtól, aki a felkészítő tanárok munkájáért is köszönetet mondott.
Szép élménnyel gazdagodtunk. Szeretettel gratulálok a kis művészpalántámnak!
Szabó Márta


