Díjátadó Felcsúton, alkotókörünk újabb sikere az országos meghirdetésű rajzpályázaton

Március elején ismét jó hír érkezett iskolánkba. Nagy örömünkre kilenc szakkörösünk is díjat nyert a II. Magyar Gasztronómia Napja alkalmából A Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND) a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett országos rajzpályázaton. A pályázat célja az volt, hogy az alkotó Petőfi Sándor „Befordúltam a konyhára” című verse alapján munkájában mutassa be, milyennek képzeli el a költő-korabeli magyar konyhát. A díjátadóról egyik nyertesünk írta a következőket:

03.18-án indultunk a II. Magyar Gasztronómia napjával összekötött ,,Befordúltam a konyhára” Petőfi Sándor verse által ihletett rajzpályázat kihirdetésének helyszínére, Felcsútra. Azt már korábban megtudtuk, hogy a rajzszakkörből kilencen lettünk díjazottak, de bátran kijelenthetem, hogy mindenkiben volt némi izgalom ugyanis a pontos helyezéseket csak helyben tudtuk meg. Visszatérve a rendezvényre, csak előzetes regisztrációval tudtunk részt venni, de ez teljesen megérte ugyanis a frissítő üdítők mellett lehetőségünk volt megkóstolni finomabbnál-finomabb desszerteket is. A rendezvény keretein belül volt megrendezve Magyarország étele 2023 szakács verseny és a Szamos- Tányérdesszert verseny döntője. Rengeteg ötletes ételt, illetve desszertet tudtunk megcsodálni. Utóbbi két verseny döntője után elkezdődtek az eredményhirdetések. A rajzpályázat eredményeit hirdették ki először, ahol A4-es, A3-as méretű méretben készült alsó-, felső tagozatos, illetve középiskolás kategóriában adták ki a díjakat. Felső tagozatos A3-as kategóriában Martinecz Antónia 5. osztályos tanuló első helyezést, Kovács Liliána 8. osztályos tanuló második helyezést, Fehér Bianka 5. osztályos tanuló, Fincza Seila Szofi 5. osztályos tanuló, Madarász Dóra 7. osztályos tanuló, Németh Gréta Dorina 7. osztályos tanuló, Putnoki Zéta 6. osztályos tanuló Takács Bernadett 7. osztályos tanuló, Tóth Sára 6. osztályos tanuló, különdíjat ért el. Kimondhatjuk, hogy kiemelkedő eredményekkel zártuk a napot és ugyanilyen töretlen lelkesedéssel folytatjuk szakköri munkánkat.

Kovács Liliána, 8.a