„Záró jelentéshez” érkeztünk, mert ezen a héten már vége az iskolának, a robotokat is össze kellett pakolni, búcsút vettünk tőlük is. 10 hétig iskolánk „vendégei” voltak, ez idő alatt megismerkedhettünk velük. Óriási lehetőség volt ez számunkra, hiszen egy olyan világba kaphattunk betekintést, melyet csak filmekben láttunk eddig, és most itt voltak nálunk, irányíthattuk őket. Persze néha előfordult az is hogy „önálló életet éltek” J, ilyenkor kellett ügyeskedni, próbálkozni, hogy azt csinálják, amit mi szeretnénk J A 4. évfolyamos tanulókkal az előre elkészített programmal megpróbáltunk napot rajzoltatni, kísérleteztünk, kicseréltük az értékeket, az eredmény nem teljesen olyan, mint az artecrobot oldalon, de a miénk. ???? A gyermekek önálló programot készítettek lámpával és mozgással, nagyon élvezték.

Ez a vándor program egy nagyszerű kezdeményezés, minden iskolát bíztatunk arra, hogy pályázzon! Most már ismerjük, pályázni fogunk a jövőben is, más készleteket is szeretnénk kipróbálni.

Nagy izgalommal várjuk a megvásárolt Sphero indi car használatát az órákon a következő tanévtől.

Mindenkinek jó vakációt, és jó robotozást kívánunk:

Utassy Klaudia, Berecz Klára, Bodáné Árkosi Krisztina