Tanulónk kiállítása az Eötvös Galériában
Sajnos ebben a tanévben a járványügyi szabályok miatt nem tudtuk működtetni az Eötvös Galériát. A tervezett kiállítások sorra elmaradtak. Most a tanév végéhez közeledve mégis megtöltöttük a kiállítóterünket képekkel, kedves tanítványunk, Szederkényi Szonja alkotásiból rendeztünk kiállítást. Szonja évek óta tevékeny tagja alkotókörünknek, de nem csak a szakkörön, hanem szabadidejében is rendszeresen fest, sajátos, egyedi karakterrel rendelkező többségében nonfiguratív képeket készít, amelyben érzéseit, gondolatait fogalmazza meg a színek, színhatások segítségével. Erről a következőképpen ír:
Ebben az éveben nagy megtiszteltetés ért, kiállításra kerülhettek képeim az iskolánk galériájában. Nagyon szerettem volna, hogy ez megtörténjen, most megvalósult.
Kiskoromban nem szerettem a rajzolni, de ez később megváltozott. Ha nincs sok barátod találni kell valamit, amivel elfoglalod magadat. Nekem ez lett a rajzolás. Először a plüss állataimat rajzoltam, amivel sokak tetszését elnyertem, ezután mindenkinek szívesen elkészítettem olyan képet, amit szeretett volna. Idővel egyre jobb fejlődtem, felfedeztem a színeket, és elkezdtem festeni is. Eleinte nem voltam semmiben igazán jó, de a tanulás, a gyakorlás segített.
Amikor iskolás lettem leginkább a festészet kezdett izgatni. Amikor csak időm engedte képeket készítettem. Amikor festek, az ecset viszi a kezemet nem gondolok más dologra csak arra hogyan fogom befejezni ezt a festmény. Nem mindig van előre konkrét terv a fejemben. Néha csak elég pár tubus festék, szín és egy ecset ahhoz, hogy a munka elkezdődjön. Mostanra elértem, hogy nagyon sok ember meg becsüli a munkáimat. Valószínűleg festményeim nem fogják mindenki tetszését elérni, de ezt nem is várom el senkitől. Ha egy ember szereti, amit csinál ne a negatív véleményekkel foglalkozzon, még ha tanulni ebből is lehet, hanem legyen célja, amit el szeretne érni. Nem mindig lesz könnyű a célt elérni, de ha nagyon akarod, akkor dolgozz érte és meg lesz a gyümölcse.
Fogadja mindenki, aki meg tudja nézni, szeretettel képeimet.
Szederkényi Szonja